Ujjé!

Karácsony van! Örömködjetek mindannyian! Csak lazán, boldogan.
Később kaptok képeket a fánkról. Mármint fenyő.

sokk

Tegnap este sokkot kaptam. Képeket böngésztem a flickren, kedvenc fotóblogjaimat nézegettem, majd egy kommentek között kibontakozó agyvihar közepette felfigyeltem egy történetre. Egy fotós és világmegváltó fotója történetére. És azóta szarul érzem magam. Nem kicsit.

ITT a fotó.

Csak akkor ha tényleg erősek az idegeid, mert komolyan rettenetes. Nem kifordult belek, meg ilyesmi. Sokkal rosszabb, lélekre hat. Szudán. Kislány éhenhalás küszöbén.
A fotóst akár el is lehetne ítélni, de ha belegondolunk, hogy sokat tett azért, hogy a világ megismerje a problémát és meginduljanak a segélyek, akkor talán más színben tűnik fel. A fotós a kép készülte után halott volt. Öngyilkos lett.

ITT a sztorija.

Derrick...R.I.P.

Ez itt.
Most olvastam. Szomorúvá tett. Én még emlékszem rá, gyerekkorom egyik nagy élménye volt. Szerintem itt keleten inkább Ő, mint Kojak.

13:33

Ennyi most az idő. Itthon ülök a szobámban, Tótkomlóson. A buszom 15.30kor indul Szegedre. 10 perc kell, hogy kiérjek a megállóba ittonról. 8 perc kell, hogy összepakoljam a cuccaim, felvegyem a cipőmet és a kabátomat, felcuccoljam a táskákat a hátamra/vállamra és elhagyjam bezárva magam után a házat.
Tehát van még 1 órám és 39 percem üresen (valójában kevesebb, mert mire megírom ezt a bejegyzést eltelik vagy 3 perc). És nem tudok mit kezdeni vele. Megiszok egy kávét. Lassan szürcsölve 6 perc. De addigra hideg a vége. Rendet raknom nem kell, azt megtettem már korábban. Mosogathatok. Kevés a koszos edény, tehát maximum 3 perc. Amúgy tisztaság van, meg az albérletben is kell majd takarítani ha beértem, tehát itt nem fogok azt sem. A számítógéppel baszódni sem akaródzik egyáltalán. Zene mindig szól, tehát nem téma. Olvashatok is. De mire belejönnék mennem kell. Esetleg elalszok és lekésem a buszt. Az egy katasztrófával érne fel.
Nem tudom mi lesz. Be vagyok sózva. Mennék már. Még elhiszem, hogy jobb lesz Szegeden. Nagyon nem akaródzik a szokásos módon kiábrándulni. Bár az előjelek jónak mondhatók. Sőt. Szinte várom is.
Pénteken meg Korai Öröm. De az egy másik post. Most még zsibogok kicsit.

Hinni kéne...

Hit nélkül nehéz. De miben higgyek? Meglévő vallások kizárva, pénz büdös...minden ideologikus. Minden ami közvetített magában hordozza, hogy eltéríthetik és kiforgathatják. Minden közvetített ami a nyelven, vagy egyéb kommunikációs formán (van más forma nyelven kívül...valahol a non-verbális is verbális...majd elmagyarázom) keresztül továbbított (közvetített). Tehát minden.
De akkor mi marad? Még saját gondolataink is ki vannak téve saját interpretációinknak. Az idő megváltoztat mindent.
Már Hegel (mit Hegel, már Herakleitosz) is megmondta, az egyetlen dolog, ami lényegét tekintve örökké változatlan, az pediglen maga a változás. A változás pedig közvetítés/közvetítődés, valamivé válás. És tényleg...valahol evidens. Mégis vannak akik az örökké változatlan lényegben hisznek. Fura.
De akkor miben higgyek én? Abban, hogy idővel semmi sem olyan, mint amilyen? Azt nehéz lesz. Sajnos nem marad semmi. Nincs semmi ami nem közvetített. Amint jelentést nyer bemocskolódik. Ez van.
Marad a nihil. Bármi legyen is az.

Blogolgatunk

Szóval, itten most megint arról van szó, hogy miért is blogolunk. Folyamatosan kell magamnak bizonygatnom, hogy esetemben ennek az egésznek bármi értelme van holmi látens kütyüimádaton felül is. És nem teljesen tudom magammal ezt elhitetni. Blogolok, mert igenis tetszik a mai technicizált, IT centrikus világkép, meg úgy általában az internek minden vívmányával. És természetesen én is részese akarok lenni az egész gyönyörűséges webkettőnek (videóval itt). Nyomot akarok hagyni, mégha mégoly semmirevaló, észrevehetetlen, immateriális és rövidéletű (?) is az a nyom. Ennyi. Szórakozás. Nem több.
Gondoltam rá, hogy megalapozom némi hasznossági érvekkel is a dolgot, de az nem igazán megy. Jó, persze, kellenek az impulzusok, hogy az ember írhasson dolgokról, azokat meg be is kell szerezni valahonnan, de most is épp a semmiről írok, emihez sehogyan sem kellett megerőltetni magam. Nem gyűjtöttem anyagot, nem olvastam vagy láttam semmit, nem tettem semmit annak érdekében, hogy kiemeljem ezt a blogot a közönséges webszemét-áradatból.
Nyilvánvaló persze, hogy lényegileg nem is adtam hozzá semmit ahhoz a bizonyos áradathoz, nem vettem el talán senkitől semmit (magamtól időt), hogy ide most írhassak, de ez akkor sem sok.
Igazából útkeresés zajlik. Rá kellene jönnöm miről érdemes és miről tudok írni. Ez van. Nem akarok zenéről, technikáról...sok szarról írni. Megteszik mások, persze többnyire meglehetősen silány módon. Nem akarok közéjük tartozni. Majd írok akkor, olyan dolgokról, amikor és amiben tudok olyat letenni az asztalra, amiről majd én is elmondanám, hogy "na igen, ez még engem is érdekel és el is olvasnám".
Addig se pihenek, ilyen mindenféle "miértelmeennekadolognak" jellegű írásokat, meg nagy világfájdalmakat azért időnként megjelentetek, de semmi extrát. Marad a tetszhalott üzemmód, maradok még én magam magamnak egy kicsit. Az is valami. Legfeljebb nem kell elolvasni.
Kommenteket meg nem igazán kérek. Ha valaki kicsit is bárgyú, közhelyes, semmitmondó, esetleg unalmas módon megtenné, azt rögvest vadul legyújtom. Az én szokásos modoromban. Nem lesz pardon.

Pozitív

Amúgy meg ez teljesen pozitív volt. Nem veszett el a lelkesedés. Tart már nyár vége óta. Ki kell, hogy tartson mostmár életem végéig. Nem kamu. Akar a fasz depressziós lenni. Persze egy kicsit hiányozni fog az a hangulat is, igyekszek majd néha rövid időre, mintegy poénból visszaesni azért bele. De csak akkor ha már nagyon hiányzik, és sohasem kontrollálatlanul. Persze ezt sem lehet megjósolni, irányítani meg pláne nem, de azért álmodni lehet róla.
Lehet, hogy ez itt már valójában az álmom? Lehet, hogy végre sikerült végetvetnem a haszontalan ébrenlétnek és elaludni egy kicsit. Elaludtam volna a gép előtt a fotelban? Ha ez valóban így van, akkor azt hiszem reggelre rettenetesen fog fájni mindenem.

Tárgyak

Nos, az előző bejegyzés csak félbemaradt. Olybá tűnik véglegesen. Ez már egy teljesen más:

Aludni próbálok, de nem megy. próbálok olvasgatni, de a szemem nem fogja a betűket. Próbálkozok régi magazinokkal (Bikemag - kerékpárosmagazin), gondolom a képek még nem akasztanak meg. De az meg vacak gondolatokat ébreszt. Tárgyak. Emberek írnak tárgyakról. Mintha fontos lenne. Ez ilyen fasza, az olyan fasza, itt 10gramm mínusz ott 25plusz. Na ez most pont nem tud érdekelni. Nem is értem. Én a nagy "kütyümán". Ez van. Beszoptam. Idegesítenek inkább. De baromira. Csak az időmet fecsérlem velük ahelyett, hogy csinálnék valami tényleg értelmeset (komolyan vannak ötleteim erre is).
Jó persze, most a másik véglet van, most épp "ember-függő" lettem, ami persze nem jelent többet néhány valóban igazán kedves egyednél, de azok annál inkább jelen vannak. Közben persze én veszek el valahol. Nyilván könnyebb másokkal foglalkozni, mint alkalomadtán magammal. Ezért is nem tudok elaludni egyedül. Nem tudok mit kezdeni a saját agyszüleményemmel. Elvesztettem a fonalat kissé magammal, mintha nem is ismerném annyira. De most komolyan. Hogyan is tehetném, túl sok a viszonyítás, kevés az igazi önismeret. Ha ez ilyen, akkor én olyan vagyok, blablabla. Persze ez sem igaz teljesen, de könnyebb sarkítani.
Irodalmat se esik jól olvasni. Visszavezet magamhoz. Olyan hibáimhoz, amikről természetesen pontosan tudok és érzem, hogy nem várhatok tovább a kijavításukkal. De akkor is nehéz elkezdeni. Mik is ezek a hibák...majd pont itt fogom felsorolni...nyilván nem. Hogy változik-e valami a jövőben? Biztosan semmi olyasmi, amit rajtam kívül bárki is érezhetne. Ha történik is valami, az úgyis megbújik majd a rendes hosszabb távú hangulatingadozások és személyiségfejlődés apró folyamatos jelei közt. De nekem attól még nagy küzdelem lesz. Akkora, amekkora eddig csak egyszer volt az életemben. Utána talán majd kezdem elhinni, hogy jó ember vagyok. Magam számára is.
Más. Új Murcof lemez. Rászántam magam végre, hogy valahonnan levadászom. Nem is olyan sok kutakodás árán meg is lett a link, amit nem teszek itt közzé, mert senkit nem akrok egy kis kutakodástól eltántorítani. Meg nem is ajánlom annyira komolyan a lemezt.
Csalódás. Imádom Murcofot, elfogult vagyok, beveszek mindent, ami felőle jön, de ez nem elég nagy durranás. Elhagyjuk az elektronikát egy kis komolykodásért? Legyen. A Cosmos-nál bejött. De itt nem működik. A komolysága ami elektronikus zenészként kiemelte a többi közül komolyzenészként maximum középszerű. Jó jó, de semmi extra. Sajnálom. És ez sok hallgatásra sem változik (most megy le vagy hatodjára). Jó lemez, fogom is hallgatni rendesen sokat, de nem ez lesz a kedvencem. Többet vártam egyszerűen. Vártam, hogy lenyűgözzenek. Nem sikerült.
Most pedig alvás, ha beszarok akkor is, mert holnap kínzodda lesz, ami kialvatlanul káros az egészségre.