Csak éppen nem nekem. Tegnapi enyhe lefolyású deja vu: zsengék (copyright B. Z.) patryznak. Na ez még nem is lenne gond mondjuk, legalább kilépnek laza hétköznapi tetszhalottságukból. De valahogy mindig úgy sikerül összehozniuk, hogy keresztülhúzzák komoly elhatározásaimat egy kellemes, világmegváltó korán lefekvés irányába. Aztán marad az álmosság.
Mert ugye olyan nincs, hogy szólunk előtte időben, hogy aki nem feltétlen bírja az keressen óvó(alvó)helyet. Nem, olyat ők nem tesznek. "nem hallotál felőlünk napok óta? Túlságosan is csendben vagyunk, már-már elhinnéd, hogy tied itt a tér? Nagy büdös lófaszt Ecsém, most megtanulod milyen is tínédzserekkel lakni!" Hát, nem feltétlenül lélekemelő. Amikor lehetne zajoskodni, akkor kuss van. Azon kevés alkalmakkor, amikor tényleg engem is zavar a zaj (ilyen ritkán van, félelmetes a tolerancia-küszöböm, cserébe rendesen zajos vagyok én is), akkor bezzeg megmutatják merre lakozik a magyaro(c)k istene. Hát nem az égben az biztos.
És basszus, ez van, kialvatlanul még a reggeli szarás se megy olyan pengén, az atomerős kávé ellenére sem. Botrány. Nem is beszélve a csodás Feminist Media Studies című nagybecsű tudományos munka komoly kritikai befogadására indított mindenféle hadműveletekről.
Nem jó ez így. Ez megint egy fájdalmas nap lesz. És még a Kedves is dolgozik estig, hullafáradt lesz (mondjuk ez legalább tökéletes szinkront fog kihozni), kissé nyűgös, főleg ha már reggel ilyen agyrohasztásokkal sokkol. Egy szó mint száz, új életem első napja már rögtön a kezdetek kezdetén öles akadályokba ütközik.
Ellenben soha nem látott post-bőséget produkálok ezen a nyamvadt oldalon, a végére már úgy fogunk kinézni, mint egy tisztességes blog, amin látszik is, hogy foglalkoznak vele. Nemsokára talán megint átdizájnolom valahogy. Legalább azzal is időt tudok elvenni a tanulástól. Nehogy már annyira eluralja a kis életemet. És érzem majd, hogy megint léptem egy fontosat kívánt jövőm irányába. Már így is elképzelhetetlen közelségekbe került az evilági megváltás. Vannak ilyen szerencsés emberek. Ámen.
Mert ugye olyan nincs, hogy szólunk előtte időben, hogy aki nem feltétlen bírja az keressen óvó(alvó)helyet. Nem, olyat ők nem tesznek. "nem hallotál felőlünk napok óta? Túlságosan is csendben vagyunk, már-már elhinnéd, hogy tied itt a tér? Nagy büdös lófaszt Ecsém, most megtanulod milyen is tínédzserekkel lakni!" Hát, nem feltétlenül lélekemelő. Amikor lehetne zajoskodni, akkor kuss van. Azon kevés alkalmakkor, amikor tényleg engem is zavar a zaj (ilyen ritkán van, félelmetes a tolerancia-küszöböm, cserébe rendesen zajos vagyok én is), akkor bezzeg megmutatják merre lakozik a magyaro(c)k istene. Hát nem az égben az biztos.
És basszus, ez van, kialvatlanul még a reggeli szarás se megy olyan pengén, az atomerős kávé ellenére sem. Botrány. Nem is beszélve a csodás Feminist Media Studies című nagybecsű tudományos munka komoly kritikai befogadására indított mindenféle hadműveletekről.
Nem jó ez így. Ez megint egy fájdalmas nap lesz. És még a Kedves is dolgozik estig, hullafáradt lesz (mondjuk ez legalább tökéletes szinkront fog kihozni), kissé nyűgös, főleg ha már reggel ilyen agyrohasztásokkal sokkol. Egy szó mint száz, új életem első napja már rögtön a kezdetek kezdetén öles akadályokba ütközik.
Ellenben soha nem látott post-bőséget produkálok ezen a nyamvadt oldalon, a végére már úgy fogunk kinézni, mint egy tisztességes blog, amin látszik is, hogy foglalkoznak vele. Nemsokára talán megint átdizájnolom valahogy. Legalább azzal is időt tudok elvenni a tanulástól. Nehogy már annyira eluralja a kis életemet. És érzem majd, hogy megint léptem egy fontosat kívánt jövőm irányába. Már így is elképzelhetetlen közelségekbe került az evilági megváltás. Vannak ilyen szerencsés emberek. Ámen.
Bejegyzések
1 megjegyzés:
miért nem rugdostátok meg őket, nagyobbak vagy(tok).
Megjegyzés küldése