nyaralunk

És igen, ohje! Olybá tűnik a hétvégére végre elhagyom kicsit a Tótkomlós-Szeged tengelyt. Kunfehértó a kívánt végcél, két enyhén bolond nőnemű egyeddel. Az egyik ráadásul menstruál. Akkor méginkább kiszámíthatatlanok. Nem mintha nem szoktam volna már meg őket.
Kikapcsolom asszem kissé az agyam, ami nem nehéz, mert napok óta nem működik. Rendesen legalábbis. Szerintem amúgy sem tette meg azt sosem, de ez nem tartozik ide. Mondjuk, hogy mi tartozik ide azt amúgy is csak én döntöm el. Valószínűleg ezért lesz blogolásom első jópár bejegyzése érthetetlen, öncélú, haszontalan (melyik blog hasznos? már ami nem ilyen kütyüzős) SZÓFOSÁS!
Lehet, hogy lenne értelme elgondolkozni azon, hogy pontosan miért is van értelme borzasztó mértékben termelni az elektronikus szöveg-szemetet. Mert igazából nagyrésze szemét. Miért is? Terápiás célból talán jó. De nem, mert titkon mindenki akar olvasókat, kommentelőket, feedback nélkül honnan tudod hol tart a terápia? Sehonnan. Az első olvasók következetesen a szűkebb mikrokörnyezet (ez is milyen szó már?), akiknek nem mondhat az ember bármit, következmények nélkül legalábbis nem. Akkor meg minek? Kommunikációs stratégia, retorika-fejlesztésnek? Az már a topon van amúgy is.
Érdekesek lehetnek a dolog materiális oldalai is: gépek, amikről blogolnak emberek, gépek amik tárolják és elérhetővé teszik ezeket...blabla (hamar beleuntam a felsorolásba)...sokmillió önkéntes-önkényes blogger, sok(millió) terabájtnyi adat, sokmillió megawatt elektromos energia. Ezt elő kell állítani, ami áldozatokkal jár. A környezet felé leginkább. Személyesen nem szeretem az über-zöld-mozgalmakat (borzasztó közhelyesek, még nálam is durvábban), az általában elterjedt zöld-kampánytól a hideg verejték ver ki, de belátható, hogy ez az egész blogolás dolog is pusztán egy a nyugati világ ostoba hóbortjai közül, ami természetesen nem a boldog felhasználónak jár a legnagyobb előnyökkel (már most elkezdődik akkor...azt hittem vissza tudom fogni a nem kissé balra hajló, leginkább hitevesztett anarchista világösszeesküvés ellen kiabálós nézeteim kicsordulását, de túl sok a szabad időm mostanában, ezért folyton kiszaladnak belőlem). Ez van. Az a gond, hogy én is ebbe a világképbe, kulturális közegbe szocializálódtam bele. Valószínűleg valahol mélyen a génjeimben hordozom az erős késztetést a haszontalan önpusztító (világ-önpusztító) idióta apróságok iránti rajongások felé (kütyümánia, az is van, de még mennyire...kicsordul majd az is).
Ha pediglen kultúrantropológus lennék (pedig az sem...kétballábas -kezes polihisztor maximum), akkor még nyilván örülnék is (nyilván ők örülnek is), hogy mennyi alapvetően szándékolatlan, önkéntelen, mindenféle intenció nélküli, spontán (amúgy ez mind ugyanazt jelenti...ez része a szófosási stratégiámnak) önfeljelentés érkezik a kultúra pillanatnyi állapotáról a világhálóra, szegény, lehet nem is tudja, hogy minden szívdobbanását hallani. És milyen gyorsan dobog...
Valahol fura dolog ez, valahol meg holt evidens. Gyártjuk a közhelyeket. Mindenki megírja a tutit. magáról, másról, minden másról. Önmagában mind haszontalan. De együtt egy tünet. Mind tünet. Már az is, hogy emberek egyáltalán blogolnak. Miért is teszik? Na, ezt nem fogom újrakezdeni.
Lehet gondolkodni. Bár nyilván nem-gondolkodni sokkal problémásabb. Próbáltátok már? Már azzal, hogy megpróbálod elszaladt az esély. Mint Douglas Adams-nél a repülés. Vesd magad a földre és hibázd el. Ez is egy jó nagy közhely.
Címet kellene váltanom. Szabadfogású Szófosó Közhelyblog. Az viszont nem mondana semmit semmiről. Ez sem mond.
Mindegy is.
Én csak nyaralni akartam menni.